Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eohippus (az első ló)

Az eocén korszakban, körülbelül 55 millió évvel ezelőtt, hatalmas ciprusok és más óriási fák nyirkos és forró dzsungelében élt az Eohippus, mellső lábain 4, a hátsón 3 lábujja volt.
Tudósoktól kapta a nevét ez a kutyánál nem nagyobb, 40-50 cm magas, félénk állat a ma élő ló elődje.
Levelekkel, hajtásokkal táplálkozott, miközben barangolt a mocsaras, lápos vidéken. Csekély súlya és lábujjai segítették hogy, ne süppedjen el az ingoványban.
A korai lovak nagy része Európa és Észak-Amerika között vándorolt.

Ebből alakult ki az epihippus, az orohippus és a mesohippus. Az előbbi kettő zsákutcát képezett a lovak fejlődésének történetében.

 

Mesohippus és Miohippus

Oligocén korszak-34 millió évvel ezelőtt

 

A hőmérséklet és az éghajlat megváltozott, több lett a tűlevelű fa, mint lombhullató. Gyérült az erdő a mocsár visszaszorult - utat engedve a puha földnek, a fű pedig egyre jobban elterjedt.
A nagyobb méretű Mesohippusnak és Miohippusnak nem volt akkora szüksége a lábujjaira, mint elődjének 3 lábujja lett a mellső lábain is. Ez hasznos volt számára, amikor menekülnie kellett az őt üldöző ellenség elől, hiszen egyre ritkásabb lett az őt rejtő sűrű növényzet. A későbbi támasztó lábujjak kisebbek lettek, míg a középső ujjak erősödtek. Ujjai kis patákban végződtek, de még mindig mancs volt közöttük. Fogai a táplálék változásával továbbfejlődtek. A fellelt leletek 37-32 millió évvel ezelőtti időről tanúskodik.

Merychippus

ŰŰKéső Miocén korszak-17 millió évvel ezelőtt

Egy teljesen új lófajta tűnt fel ebben az időben Észak-Amerikában. A kb. 90 cm magas Merychippus alkalmazkodott az ottani síkságok kemény füveihez. Bonyolult őrlőfogakkal rendelkezett, hogy a durva, kemény füvet is meg tudja rágni. Ezek a fogak már egészen hasonlóak voltak a ma élő lovak fogaihoz. Az oldalsó lábujjai tovább kisebbedtek, és már nem érintkeztek a földdel. A fő lábujj megvastagodott, hogy még gyorsabban tudjon mozogni a száraz, kemény talajon. Nem voltak már mancsai, súlyát a középső lábujjon lévő egyetlen megnövekedett pata hordozta. A nagyobb síksági lovak, 17-11 millió évvel ezelőtt mindinkább csordákban éltek. Ez volt a ma élő legelő ló vélhető elődje.

Pliohippus

Késő Miocén korszak-12 millió évvel ezelőtt

.

Maradványait sok késő Miocén lelőhelyen is megtalálták: Colorado-ban, az Amerikai Nagy Síkságon (Nebraska, Dakota), Kanadában. Ebben az időszakban a lovak egy része átvándorolt Ázsiába, ahol gyorsan elszaporodott és szétszéledt Európába is. Ekkortájt elnyerte végső formáját a ló Észak-Amerikában.
A Pliohippus volt az első monodaktilus, vagyis (egylábujjú állat) az evolúciós történelemben. Patája a középső ujjának továbbfejlődéséből alakult ki, mivel még inkább szüksége volt a gyorsaságra, hogy egyetlen fegyverével a gyors meneküléssel lehagyja ellenfeleit. Az ő fogsora és végtagjai majdnem azonosak a ma élő lóéval. Ezen egyedek 12-6 millió évvel ezelőtt szétszóródtak és szaporodtak Dél-Amerikában, Ázsiában, Európában és Afrikában egyaránt.
Az utóbbi 2 millió évben - a Pleisztocén korban és a jelenben - a ló egy nagy és pompás teremtmény, amelyet ma is nagyra becsülünk.
Amerikából kb.8000 éve eltűnt és nem is tért oda vissza az 1400-as évekig, amikor is a spanyolok lovakat hoztak Nyugat-Hemisphere-be

 

Mesohippus és Miohippus

Oligocén korszak-34 millió évvel ezelőtt

A hőmérséklet és az éghajlat megváltozott, több lett a tűlevelű fa, mint lombhullató. Gyérült az erdő a mocsár visszaszorult - utat engedve a puha földnek, a fű pedig egyre jobban elterjedt.
A nagyobb méretű Mesohippusnak és Miohippusnak nem volt akkora szüksége a lábujjaira, mint elődjének 3 lábujja lett a mellső lábain is. Ez hasznos volt számára, amikor menekülnie kellett az őt üldöző ellenség elől, hiszen egyre ritkásabb lett az őt rejtő sűrű növényzet. A későbbi támasztó lábujjak kisebbek lettek, míg a középső ujjak erősödtek. Ujjai kis patákban végződtek, de még mindig mancs volt közöttük. Fogai a táplálék változásával továbbfejlődtek. A fellelt leletek 37-32 millió évvel ezelőtti időről tanúskodik.

Merychippus

 

ŰŰKéső Miocén korszak-17 millió évvel ezelőtt

Egy teljesen új lófajta tűnt fel ebben az időben Észak-Amerikában. A kb. 90 cm magas Merychippus alkalmazkodott az ottani síkságok kemény füveihez. Bonyolult őrlőfogakkal rendelkezett, hogy a durva, kemény füvet is meg tudja rágni. Ezek a fogak már egészen hasonlóak voltak a ma élő lovak fogaihoz. Az oldalsó lábujjai tovább kisebbedtek, és már nem érintkeztek a földdel. A fő lábujj megvastagodott, hogy még gyorsabban tudjon mozogni a száraz, kemény talajon. Nem voltak már mancsai, súlyát a középső lábujjon lévő egyetlen megnövekedett pata hordozta. A nagyobb síksági lovak, 17-11 millió évvel ezelőtt mindinkább csordákban éltek. Ez volt a ma élő legelő ló vélhető elődje.

Pliohippus

Késő Miocén korszak-12 millió évvel ezelőtt

Maradványait sok késő Miocén lelőhelyen is megtalálták: Colorado-ban, az Amerikai Nagy Síkságon (Nebraska, Dakota), Kanadában. Ebben az időszakban a lovak egy része átvándorolt Ázsiába, ahol gyorsan elszaporodott és szétszéledt Európába is. Ekkortájt elnyerte végső formáját a ló Észak-Amerikában.
A Pliohippus volt az első monodaktilus, vagyis (egylábujjú állat) az evolúciós történelemben. Patája a középső ujjának továbbfejlődéséből alakult ki, mivel még inkább szüksége volt a gyorsaságra, hogy egyetlen fegyverével a gyors meneküléssel lehagyja ellenfeleit. Az ő fogsora és végtagjai majdnem azonosak a ma élő lóéval. Ezen egyedek 12-6 millió évvel ezelőtt szétszóródtak és szaporodtak Dél-Amerikában, Ázsiában, Európában és Afrikában egyaránt.
Az utóbbi 2 millió évben - a Pleisztocén korban és a jelenben - a ló egy nagy és pompás teremtmény, amelyet ma is nagyra becsülünk.
Amerikából kb.8000 éve eltűnt és nem is tért oda vissza az 1400-as évekig, amikor is a spanyolok lovakat hoztak Nyugat-Hemisphere-be
.

Belőle alakult ki az Asinus és az Equus, de az előbbiből már nem lovak alakultak ki, hanem a lovak rokonai